A csapatunk nemrég részt vett az Atlassian Team’22 rendezvényen, ahova az Atlassian világ megannyi ügyfele is ellátogatott.

Az Atlassian bejelentette, hogy ezentúl fejlesztéseikre szánt erőforrásaik nagyobb részét a Cloud-ra fogják összpontosítani. Annak ellenére, hogy az Atlassian stratégiai fókuszában a felhőtermékek állnak, a DataCenter-es környezetet továbbra is hosszú távon frissíteni és fejleszteni fogják. Tehát azok az ügyfelek, akik a DataCenter-es változatba fektetnek továbbra is egy folyamatosan fejlődő, megbízható és biztonságos rendszert kapnak.

A DataCenter és a Cloud között az Atlassian nem értékparitáson, hanem sokkal inkább jellemző paritáson dolgozik. Ez azt jelenti, hogy mindkét rendszerben ugyanolyan hatékony megoldást kínálnak ugyanazokra a problémákra, de eltérő módon. Például amíg a DataCenter-es környezetben egy ügyféligény kielégítéséhez több szkript megírására is szükség lenne, addig a Cloud-os Automation API hívások használatával mindez egyszerűen kivitelezhető.

Ez pedig a két ökoszisztéma migrációjához vezet, amely valószínűleg számos ügyfelet foglalkoztató kérdés lesz a következő néhány évben. Az átállás a szabványos beállításokkal és kevés kiegészítővel rendelkező vállalatok számára igen egyszerűen és gyorsan megvalósítható. Noha a migrációs folyamat igen komplexé válhat azok számára, akik már egy régóta növekvő, rengeteg egyéni megvalósítással és módosítással tarkított rendszert vezetnek. Azonban az Atlassian mindenkit biztosít arról, hogy a migráció egy három szereplős folyamat. Az első az ügyfél, a második egy Atlassian Partner a harmadik pedig maga az Atlassian. Ez a felállás garantálja a migráció során nyújtott minőségi segítséget. Vagyis egyetlen jegy nyitásával már kérhetjük az Atlassian segítségét, akik linkek megosztásával, a dokumentáció elküldésével vagy akár egy előre egyeztetett képernyőmegosztással egybekötött megbeszélés keretein belül támogatják a folyamatot.

Az Atlassian több olyan bejelentést is tett, amellyel a fejlesztők, a termék menedzserek, az ügyfél elégedettség és az üzletágak közötti szakadékot szeretnék még inkább áthidalni. Kettő új terméket mutattak be: az Atlas-t és a Compass-t.

Atlas – a csapatok közötti szinkronizálást növeli. Az Atlasra, mint egy csapatmunka könyvtárra is tekinthetünk, amely megkönnyíti a nyílt megosztást és kontextusba helyezi az elvégzendő munkát –  nem csak egyetlen csapaton belül, hanem a különböző csapatok között is. Az Atlas minden projekthez egy úgynevezett Homepage-t rendel, amely segít megérteni azt, hogy miről is szól a projekt és, hogy az miért fontos a vállalat számára. Segítségével a csapattagok a munkájukkal kapcsolatos frissítéseket és a havi céljaikat is megoszthatják, amelyekhez akár fotókat, videókat és GIF-eket is csatolhatnak. Vagyis lehetővé teszi, hogy mindenki tudjon arról, hogy a társainak éppen milyen feladatai vannak és, hogy hol tartanak azok megoldásában. Ezáltal pedig a vezetők egy magasabb perspektívából kapnak rálátást projektjeikre.

Compass – a csapatok közötti együttműködést növeli. A szoftverfejlesztők könyvtárakat, kódokat, keretrendszereket és API-kat írnak és használnak. Az esetek nagy részében ezeken nem csupán egyetlen csapat dolgozik, ami azt jelenti, hogy a forráskódok dokumentációja számos különböző platformon történhet. Így például előfordulhat, hogy az egyik csapat a Bitbucket-ot, míg a másik a GitHub-ot használja, amely megnehezíti a kódok újbóli felhasználást. A Compass lehetővé teszi, hogy a különböző komponensek egy helyen legyenek nyomon követhetők, mint az elosztott szoftver architektúra egyetlen forrása.  Így a csapatok szabadon megválaszthatják, hogy melyik kódkövető alkalmazást használják miközben egy csapatokon átívelő gyűjteménnyel is rendelkeznek a már korábban elvégzett munkákról.

Az eseményen bemutatásra került még az Atlassian Data Lake és az Atlassian Analytics is.

Data Lake – termékeken átívelő adatokat tartalmaz az egyszerű elemzések érdekében, a betekintést további előre konfigurált és modellezett mezőkkel támogatja. Jelenleg a Jira Software-ből és a Service Management-ből gyűjt adatokat, azonban az Atlassian dolgozik azon, hogy ezt az összes termékére kiterjessze.

Analytics – a Data Lake által szolgáltatott adatokból készít kimutatásokat. Az úgynevezett out-of-box interaktív dashboard-jaival projekteken és termékeken átívelő kivonatot nyújt a munkafolyamatokról. Amelyek akár tovább módosíthatók SQL lekérdezések használatával. Így a vezetők számára teljes körű áttekintést ad a piachoz való kötődésről, fennakadásokról, az akadályoztató tényezőkről és a csapatok vezetéséről. Az Atlassian jelenleg az Analytics külső BI eszközökkel való összekapcsolásán dolgozik. Amint ez elérhetővé válik értesíteni fogunk benneteket!

További érdekességek és jövőbeli ígéretek a kiegészítők készítőivel kapcsolatban:

A Lupus Consulting szakértőinek alkalmuk nyílt találkozni és beszélgetni a különböző kiegészítők fejlesztőivel és tulajdonosaival.

A Tempo csapatának megemlítették, hogy az Atlassian SAP integráció egy igen figyelemre méltó téma, ennek kapcsán megosztották velük a Tempo Timesheet és az  SAP CO Module összekapcsolásával szerzett tapasztalataikat. Az Adaptavist csapata, akik a ScriptRunner fejlesztői jelenleg a Cloud-os környezetre kiterjedő Behaviour-ökön dolgoznak. Az első megvalósításokat 2022 júniusára tervezik, azonban folyamatosan tájékoztatni fogunk benneteket az újabb hírekről!

Tarts velünk, hogy minél több Atlassian-nal kapcsolatos hírről értesülj!